most adásban: Szentolvasó
A fájdalmas szentolvasó elmélkedő imádkozása
BELÉPÉS
Felhasználónév:
Jelszó:   [REGISZTRÁCIÓ]
2010.03.12.
Február 27-ig tekinthető meg Szinte Gábor festőművész "Keresztút" címú kiállítása Budapesten, a Teréz körúti Forrás Galériában.
2010.03.13.
Csendes hétvégéket tartanak az erdőkürti pálos nővérek szerzetesi hivatást érző lányok számára. A hétvégék programja: zsolozsma, szentségimádás, csend, lelki beszélgetés.
2010.03.13.
Budapesten, a Legio Christi Közösségi Házban, V: kerület, Liszt Ferenc tér 2. szám alatt a Szőlőtő Műhely és Galéria szervezésében Somos Miklós festőművész és Lieber Éva teyxtilművész „Negyven nap” című emlékkiállítása nyílik meg március 13-án szombaton 16 órakor.
2010.03.13.
A Mária Béke Királynője Szövetség felajánló lelki napját tartják a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség homokkomáromi házában március 13-án.
2010.03.13.
A jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend kormányzótanácsi ülését Budapesten tartják március 13-án szombaton. Erre az alkalomra Budapestre érkezik az Orleans-i herceg, a lovagrend 49. nagymestere.
Archívum

Archívumunk regisztrált felhasználóink számára elérhető.

[Regisztráció]




Előadások
Válogatás a Mária Rádióban elhangzott előadássorozatokból.

Visszahallgatás - archívum
Az elmúlt két hét adása visszahallgatható órás bontásban.

Imádságok
Imádságok hallgatható, letölthető és olvsaható formátumban.
[ Nem szükséges REGISZTRÁCIÓ ] 
 



 

Mária Rádió • 1142 Budapest, Szőnyi út 16. • Telefon: 06 1 373 07 01
Levelezési cím: Mária Rádió 1593 Budapest, Pf.: 680
Magyarországi Mária Rádió Alapítvány: 10918001-00000047-77010008
Kapcsolat: web@mariaradio.huImpresszum