Imakörök

2017.01.11. 14:12

Minden nemzedék jobb világot szeretne. Mit tehetünk mi ezért?

A mi életszemléletünk ez:imádkozz és tedd a jót. Életre hívtuk ezért a Mária Rádió Imaköreit, a tett, a tanulás és azimádság helyi közösségeit. Minden településen, minden kerületben, minden gyülekezetben, akár minden utcában, sőt minden nagy családban hozzuk létre a Mária Rádió imaköreit, az „imádkozzál, tanulj és dolgozzál” szavak jegyében!

Mit teszünk együtt? Három dolgot.

  1. Rendszeresen együtt imádkozunk a közös és a helyi szándékokra.
  2. Folyamatosan tanulunk, hogy egyre többet tudjunk az Egyház tanításáról.
  3. Helyben aktívak leszünk és cselekszünk a segítő szeretet és a hithirdetés jegyében.

Az imaközösségek felelőse, akinél jelentkezni lehet: Siklósi Bernadett

Minden évben állandó ima és munkafeladat a helyi imaszándékok feltárása, a Mária Rádió megismertetése, terjesztése, futár és egyéb önkéntesek toborzása. Szintén állandó feladat az igehirdetés lehetőségeinek megismerése és ezek helyi terjesztése és ezek valamelyikén a részvétel (Házas hétvége, Alfa kurzus, Szent Lélek szeminárium, Cursillo, Láthatatlan Színház, Szent András iskola..).

Mozgalmunk jelszava, ami Szent István hitének alapja és munkájának célja volt: Keresztény Magyarországot akarunk, mert csak annak van jövője. Imádkozzunk, tanuljunk és dolgozzunk Isten országáért!

Az Imakörök megtalálhatóak a Facebookon:IDE KATTINTVA – Csatlakozzatok hozzánk a közösségi oldalon!

Az Első Országos Mária Rádió Imakörök és Imádkozók találkozójáról képek megtekinthetőek IDE KATTINTVA!