Az ember boldogságra vágyik, erre teremtette az Isten. Az örök boldogságot itt kell megszereznünk, megfelelő cselekedetekkel. Ezek sok küzdelmet igényelnek főleg magunkkal szemben. Ehhez vállalkozó kedv és kellő lendület kell, melyet Isten a tőle kérőknek örömmel és szeretettel meg is ad! Ez a mi kereszthordozásunk lényege. Ha ez sikerül: örök boldogság a jutalmunk!
Az egyik karácsonyi ének szépen foglalja össze e gondolatokat: Istengyermek, nézd szívemnek forró vágyait:
Boldogságot adni másnak nincs hatalma itt,
Csak tenéked, Istenem, ó ha arcod megjelenÁldott ostya szent színében, boldog vagyok én. (SzVU 23./3.)Ez a pár sor egyben azt is meghatározza, hogy ennek a nagy kegyelemnek a segítőforrása az Oltáriszentség: annak tisztelete, az utána vágyakozás heve és méltó vétele!
Fantasztikus isteni gondolkodás és vigasz számunkra az Oltáriszentség! Sorsunk itt a földön a nagyon boldog és a rendkívül nyomorúságos: határai között foglal helyet. Ha boldog, akkor határtalan öröm tölt el bennünket, és hálaadás jár Istennek. Ha azonban nyomorúságos a sorsunk: vigasztal a hegyi beszéd nyolc boldogságának bármelyike, melyek közül az egyik így szól: Boldogok a szomorkodók; majd megvigasztalják őket! (M 5, 4). A Miatyánk imából ez a fohász is nyugalmat adhat: Legyen meg a te akaratod! (Mt 6, 10).
Szent Pál pedig így vigasztal: Áldott legyen az Isten, Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene. Ő vigasztal meg minket minden szomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk szomorúságban másokat azzal a vigasztalással, amellyel Isten vigasztal meg minket. Amilyen bőven részesedünk Krisztus szenvedéseiben, olyan bőven árad ránk Krisztus által a vigasztalás is. Ha szenvedünk, a ti vigasztalástokra és üdvösségtekre szolgál, ha vigasztalódunk, az is a ti vigasztalástokra van. (2Kor 1, 1-6).
Mélyen el kell gondolkodnunk Szent Pál e szavain. Már csak azért is bízhatunk a szenvedés közbeni isteni vigasztalásban, mert ennek Isten részéről az elsődleges célja, hogy másokat, embertársainkat meg tudjuk vigasztalni Hiszen vigasztalni csak az tud, aki maga is boldog. Ezért kapjuk mi, és meg is kell kapnunk a vigasztalást Istentől, hiszen boldogságot adni másnak nincs hatalma itt a földön!
Az Istentől kapott boldogság olyan erős, hogy aki ezzel az erővel rendelkezik a kereszthordozás közben is, tud vigasztalni másokat, sőt kötelessége is vigasztalni, hiszen ezért kapta az erőt, és ez a legnagyobb szeretet cselekedet Istennel szemben. Jézus keresztútján is vigasztalja a siránkozó asszonyokat: Jeruzsálem leányai, ne miattam sírjatok inkább magatok és gyermekeitek miatt. (Lk 23, 28).
A mendei Oázis szeretetotthonban járva az egyik idős néni bottal csendesen ment le az ebédlőbe. Megkérdeztem tőle: Hogyan telnek napjai? Válasz: Boldogan, mert mindig azon elmélkedem, hogy mi minden boldogság vár majd odaát az Úr Jézusnál. Vele szembe lévő szobában falhoz fordulva kesereg egy másik idős hölgy: Kérdésemre kesergő a válasza: Miért nem halok már meg?
Egymással szemben lakik két idős ember. Mindegyik ugyanazt a keresztet hordozza. Az Úr egymásmellé rendelte őket. Az első kapja a vigasztalást Istentől, hogy a szembelakó társán segítsen.
A körülmények adottak! Jót cselekedni, semmibe sem kerül! Jót cselekedni szenvedés közben is lehet. Vigasztalni és vigasztalódni csak közösségben lehet. Falhoz fordulva, mással nem foglalkozva csak depressziósan lehet, mely egy mély örvény még akkor is, ha több pszichológus és orvos által felírt nyugtató kötegeket szedünk be!
Mire kér Jézus: Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét és kövessen engem. Ha jobban megfontoljuk, semmiképp sem nevezhető ez a meghívás a közeljövőben bekövetkező boldogság özönnek vagy valami csodálatos élvezetnek! Vegye fel keresztjét! Mi az én keresztem?
Csak kereszthordozással lehet kiérdemelni a boldog feltámadást. Nincs húsvét nagypéntek nélkül!
Ne félj a kereszthordozástól, mert ez vezet az örök boldogságba. Bízzál a jó Istenben.
