Belső várkastély

Avilai Nagy Szent Teréz gondolatai az év minden napjára

„Az Úr nem annyira a tettek nagyságát nézi, mint inkább azt a szeretetet, amellyel őket végrehajtjuk. Ha tehát megtesszük, amit tehetünk, az Úr meg fog bennünket segíteni, hogy napról napra többre legyünk képesek. Ezért ne veszítsük el bátorságunkat."

 

Avilai Szent Teréz fenti sorai jellemzik szerzőjük egész életét, és bátorítóak lehetnek mindazok számára, akik gondolatait hallgatják. Bölcs és mély hitből fakadó meglátásai segítségünkre lehetnek abban, hogy korunk és a magunk nehézségeit felülről, Isten szemszögéből lássuk. Szent Teréz az Egyház leányaként, a földi élet realitásában élve mutat rá arra, hogy a krisztusi Örömöt hirdető, evangéliumi élet megvalósítható.

A kármelita nővérek „mindennapi kenyerükként" táplálkoznak műveivel közös imaóráikon és egyéni olvasásuk közben. Az olvasmányos imaórákon használt szemelvényeket füzérbe rendezték, hogy ilyen módon is közkinccsé tegyék azokat. A választott szövegrészletek az Egyház liturgikus időszakaihoz igazodnak. Az e logika alapján kiadott „Szent Terézzel napról napra" című könyv elmélkedései hallhatóak a műsor folyamán.
 
A műsor naponta 16:25-kor jelentkezik. Felolvasó: Vrabély Panni.

 


Következő adásaink