A másfélórás betelefonálós műsor címének megfelelően léleksimogató. Amolyan érzős, ahogyan egyik kedves hallgató telefonon jellemezte. Valóban: hasonló a kedd éjszakai „Meghallgatlak" című műsorhoz azzal a különbséggel, hogy ez a műsoridő célzottan a még munkában lévő, vagy már onnan hazatért, de legnagyobb valószínűséggel a kettő között éppen úton lévő - esetleg autóban ülő - hallgatókat szeretné megérinteni. Nehezebb, mint az esti időpont, amikor a körülmények miatt inkább mód nyílik a személyesebb, intim hangvételre. Nos, a személyes hangvételt megtartva mégis azt remélem, hogy hallgatóink - a fiatalokat is beleértve - a napi problémáikat érintő kérdéseket Isten, hit, az evangélium üzenete oldaláról megközelítve bátran hozzászólnak a műsor egy-egy konkrét, a műsorvezető által felvezetett aktuális témájához. Ha úgy tetszik, a napi életvezetési tanácsadás címkéjét is adott esetekben felvállalva a műsor jellemzője ez lehetne: nem az ember van a törvényért, hanem a törvény az emberért, mivel Isten örömre és boldogságra teremtett mindnyájunkat. Ugyanakkor életünk legyen ajándék mások számára. A két gondolat csak együtt működik.
Várom hívásaikat kéthetenként a műsoridő alatt. Telefonos párbeszéd, hívő életvezetési tanácsadás a szeretet nyelvén, az öröm jegyében.

Műsorvezető: Bányai Miklós