most adásban: Cum Laude
Pályaválasztási tanácsok fiataloknak - Korcsmáros Noémi és Ziman Erzsébet műsora
BELÉPÉS
Felhasználónév:
Jelszó:   [REGISZTRÁCIÓ]
2010.03.12.
Február 27-ig tekinthető meg Szinte Gábor festőművész "Keresztút" címú kiállítása Budapesten, a Teréz körúti Forrás Galériában.
2010.03.13.
Csendes hétvégéket tartanak az erdőkürti pálos nővérek szerzetesi hivatást érző lányok számára. A hétvégék programja: zsolozsma, szentségimádás, csend, lelki beszélgetés.
2010.03.13.
Budapesten, a Legio Christi Közösségi Házban, V: kerület, Liszt Ferenc tér 2. szám alatt a Szőlőtő Műhely és Galéria szervezésében Somos Miklós festőművész és Lieber Éva teyxtilművész „Negyven nap” című emlékkiállítása nyílik meg március 13-án szombaton 16 órakor.
2010.03.13.
A Mária Béke Királynője Szövetség felajánló lelki napját tartják a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség homokkomáromi házában március 13-án.
2010.03.13.
A jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend kormányzótanácsi ülését Budapesten tartják március 13-án szombaton. Erre az alkalomra Budapestre érkezik az Orleans-i herceg, a lovagrend 49. nagymestere.
Közbenjárók, példaképek
A nap szentjének bemutatása
Következő adások
2010.03.13. 14:00
2010.03.15. 14:00
2010.03.16. 14:00
2010.03.17. 14:00
2010.03.18. 14:00
Korábbi adások
2010.03.12. 14:00
2010.03.11. 14:00
2010.03.10. 14:00
2010.03.09. 14:00
2010.03.08. 14:00
2010.03.06. 14:00
2010.03.05. 14:00
2010.03.04. 14:00
2010.03.03. 14:00
2010.03.02. 14:00
2010.03.01. 14:00
2010.02.27. 14:00
műsorvezető: Dr. Diós István atya
Mária Rádió • 1142 Budapest, Szőnyi út 16. • Telefon: 06 1 373 07 01
Levelezési cím: Mária Rádió 1593 Budapest, Pf.: 680
Magyarországi Mária Rádió Alapítvány: 10918001-00000047-77010008
Kapcsolat: web@mariaradio.huImpresszum