most adásban: Virrasztás Magyarországért
Élő közvetítés a budapesti Szent István Bazilikából
BELÉPÉS
Felhasználónév:
Jelszó:   [REGISZTRÁCIÓ]
2010.03.12.
Február 27-ig tekinthető meg Szinte Gábor festőművész "Keresztút" címú kiállítása Budapesten, a Teréz körúti Forrás Galériában.
2010.03.13.
Csendes hétvégéket tartanak az erdőkürti pálos nővérek szerzetesi hivatást érző lányok számára. A hétvégék programja: zsolozsma, szentségimádás, csend, lelki beszélgetés.
2010.03.13.
Budapesten, a Legio Christi Közösségi Házban, V: kerület, Liszt Ferenc tér 2. szám alatt a Szőlőtő Műhely és Galéria szervezésében Somos Miklós festőművész és Lieber Éva teyxtilművész „Negyven nap” című emlékkiállítása nyílik meg március 13-án szombaton 16 órakor.
2010.03.13.
A Mária Béke Királynője Szövetség felajánló lelki napját tartják a Nyolc Boldogság Katolikus Közösség homokkomáromi házában március 13-án.
2010.03.13.
A jeruzsálemi Szent Lázár Katonai és Kórházi Lovagrend kormányzótanácsi ülését Budapesten tartják március 13-án szombaton. Erre az alkalomra Budapestre érkezik az Orleans-i herceg, a lovagrend 49. nagymestere.
Műsornaptár
2010. február 22. hétfő

0:00Boldogasszony anyánk
Himnusz
0:02Szentolvasó
A fájdalmas szentolvasó imádkozása
1:00Lelkigyakorlat (ism.)
Emmanuelle Maillard nővér tanítása (Nyolc Boldogság közösség)
1:45Mégis szeretni (ism.)
Gyökössy Bandi bácsi tanítása
2:00Inkubátor
Református lelkészek prédikációi
3:00Irgalmasság órája (ism.)
Erőforrás betegeknek
3:30Az Egyház története (ism.)
Fodor József atya műsora
4:00Jézus él! (ism.)
Bartha György, Kármán Krisztina és Szalai Judit karizmatikus beszélgetős műsora
5:00Életünk három oszlopa (ism.)
Hittanóra Ipoly atyával
5:54Abba Pater
II. János Pál pápa zenés imája
6:00Szentmise
Szent Imre templom, Tata
6:30Szentolvasó
A dicsőséges szentolvasó imádkozása
7:00Napindító telefonos műsor
Reggeli magazinműsor Kindelmann Győzővel és Rátky Annával
9:00Egy hullámhosszon (ism.)
Férfi- nő kapcsolatról, szerelemről keresztény szemmel - Endrédy Gabó és Orsi műsora
10:00Babaszoba telefonos műsor
A fogantatástól 6 éves korig - Mikus Katalin védőnő műsora
10:30Életünk három oszlopa telefonos műsor
Hittanóra Huszár Lőrinc ciszterci atyával
11:30Zsolozsma
Olvasmányos imaóra
11:45Zsolozsma
Napközi imaóra
11:55Műsorismertetés
12:00Úrangyala
Imádság
12:10Imalánc telefonos műsor
Imaszándékok fogadása telefonon
12:20Szentolvasó
Az örvendetes szentolvasó elmélkedő imádkozása
13:00Hírek a Vatikánból (ism.)
A Vatikáni Rádió magyar nyelvű adása
13:20Hírmondó
A Mária Rádió egyházi hírei
13:30Ószövetség
A Szentírás folyamatos olvasása
13:40Tanúságtétel
Személyes vallomások megtérésről és a hit erejéről
14:00Közbenjárók, példaképek (ism.)
A nap szentjének ismertetése dr. Katona István püspök atya előadásában
14:10Újszövetség
A Szentírás folyamatos olvasása
14:20Örvendjetek!
Dr. Oloffson Placid bencés atya elmélkedése
14:40Imalánc telefonos műsor
Imaszándékok fogadása telefonon
15:00Irgalmasság órája
Erőforrás betegeknek
16:00A legnagyobb szeretet telefonos műsor
A krisztusi szeretet a mindennapokban - Palkó Júlián ferences atya műsora
16:45Hangfelvonó telefonos műsor
Barangolás a keresztény könnyűzene világában - Hervai Pál műsora
18:00Szentmise
Budapest (XIV. ker.) Mária Rádió kápolnája
18:45Zsolozsma
Esti dicséret
19:10Esti mese
Gyermekműsor
19:20Karitász telefonos műsor
Gondolatok és imádságok a szeretetszolgálatról - Kovács Piroska műsora
20:00Úrangyala
Imádság
20:02Férfi sátor telefonos műsor
A férfivá válás útja, a férfi küldetése - Boros András műsora
21:00Hit és tudás
Náray Szabó Gábor akadémikus és Goják János atya műsora - műsorvezető: László József
22:00Zsolozsma
Befejező imaóra
22:15Heti aktualitás
23:15Hírek a Vatikánból
A Vatikáni Rádió magyar nyelvű adása
23:40Isten jelenlétében (ism.)
Varga László atya elmélkedése
NAPTÁR

H K Sze Cs P Szo V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
Mária Rádió • 1142 Budapest, Szőnyi út 16. • Telefon: 06 1 373 07 01
Levelezési cím: Mária Rádió 1593 Budapest, Pf.: 680
Magyarországi Mária Rádió Alapítvány: 10918001-00000047-77010008
Kapcsolat: web@mariaradio.huImpresszum