A Mária Rádió magyarországi indulását követően nem sokkal, 2006. márciusában léptem be először azon a bizonyos ajtón a Szabadság téren, amin bármikor nagy örömömre szolgál áthaladni a stúdiók irányába és amin mindig mosolyogva, lelkileg feltöltődve lépek ki.
Édesapám figyelt fel egyik este az önkénteseket toborzó üzenetre az akkor általam még nem nagyon ismert rádióban és tette fel a kérdést:
- Nincs kedved a Mária Rádióban technikusként szolgálni?
Tudni kell rólam, hogy - bár azóta a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsész karának szlavisztika szakos hallgatója lettem - titkolt vágyam egyszer a médiában elhelyezkedni, ezért nagyon nagy lehetőségnek éreztem, hogy egy országos rádió szolgálatába állhatok.

Ez a szolgálat nekem sokat jelent, hiszen olyan dologgal segítek másoknak, ami a fő érdeklődési körömbe tartozik és mellette a jó úton tart. Hiszem, hogy Istentől kapott küldetésem a Mária Rádióban való önkéntesség, mert ezáltal az Ő igéjét hirdetem és egyben hatalmas ajándék is, hiszen olyan emberekre leltem általa, akik Isten szeretetét árasztják felém, akik megértenek, megbecsülnek és olyannak szeretnek, amilyen vagyok. Olykor a pult mögött ülve vagy az utcán az embereket nézve elgondolkodom, és az jár a fejemben, hogy Mária Rádiós közös szolgálatunkkal éppen abban a pillanatban hány embertársunkhoz juttatjuk el Isten igéjét, hány embernek enyhítjük a magányát, és segítjük vinni a keresztjét, hány emberrel együtt imádkozunk a mennyei Atyához és a Szűzanyához. Ilyenkor az az egyszerű mondat fogalmazódik meg bennem, hogy: Köszönöm Neked Istenem a Mária Rádiót!

Szentmártony Gergő

nyomtatási nézet