Bencsik János 2003 tavaszán feleségével együtt végigjárta a spanyolországi Szent Jakab utat, a Caminót. Ott tapasztalta meg, mi a különbség a fájdalom és a szenvedés között. Megértette, hogy a szenvedésnek célja van. Fogadalmat tett Pontferrada város bazilikájában és attól a naptól kezdve azon fáradozik, hogy a Caminóhoz hasonló zarándokút jöhessen létre a Csíksomlyói Szűzanyához. 2005-ben magányosan, gyalogszerrel tette meg a nyolcszáz kilométeres utat Tatabánya és Csíksomlyó között.
Spanyolországi és csíksomlyói zarándokutainak személyes tapasztalatait adja közre útinapló keretében. Olyan fontos kérdéseket vet fel, mint a család, nemzet, természet, munka, élet és halál.

Recenzió a könyvről:
Szívek kapuja

Az erdélyi Csíksomlyó nemcsak kegyhely, nemcsak egy zarándokút végállomása, hanem a lélek és a szív kapuja, amely a vándor előtt megnyílva új dimenzióba helyezi a hit élményét. Csíksomlyó egyszerre távol és közel van: távol a harsány és magamutogató világi forgatagtól és karnyújtásnyira a lélek befelé forduló csöndjétől. A székelyföldi kegyhely hív és vár; nem kér de ad; bíztat és nem faggat.
Ezt a hívást hallotta meg Bencsik János, Tatabánya polgármestere, aki 2005 áprilisában - nem kis részben a kettős állampolgárságról szóló kudarcos népszavazás hatására - gyalogosan, egymagában vágott neki a nyolcszáz kilométeres útnak, hogy e szakrális vándorlásban válaszokra leljen a lelkét háborgató kérdésekre. A zarándokút élményét közreadó, Kiengesztelődés című könyvében így ír tépelődéseiről: „Szükség van a bánatra és az erős fogadásra. Ettől függ a megtérés valódisága. Meg kell térnünk a Boldogasszonyhoz! Ki kell engesztelnünk".
És elérkezett az indulás pillanata. A zarándoklatról - akár egy filmen - feltárulnak a valóság képei: a hazai vidékek és emberek, majd Erdély mosolygós tájai és a székely testvérek. Mintha utastársai lennénk a vándornak, részesei leszünk morfondírozásainak hazáról, nemzetről, múltról és jelenről. Lelkünkben sorjáznak a történelem szívszorongató emlékei és mi is megpróbálunk rendet vágni nemzeti-közösségi dilemmáink kuszaságában.
Aztán a zarándokkal együtt megérkezünk a kegyhelyre, ahol a hívők áradata fogad. Úgy érezzük, hazaértünk, s nekünk is hálaszavak kívánkoznak az ajkunkra.
Lélekben megerősödve zárjuk össze a könyvet.