Gyere mesélj!

2016.12.06. 12:28

gyeremeselj

Önként jelentkező diákokat keresünk mesemondónak!

A Mária Rádió a honlapon elérhető hangtárát szeretné bővíteni mesékkel, melyeket önként jelentkező diákok mondanának el.

Az online kérdőíves megkérdezés alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy a mesehallgatás iránt nagyobb igény merült fel.

Éppen ezért, a Mária Rádió honlapján elérhető Hangtár funkció egyik kiemelt pontjának a gyerekeknek szóló tartalmakat tekintjük, melynek keretében jelenleg meséket és imákat hallhatnak az oda látogatók. Ezt szeretnénk bővíteni olyan mesékkel is, melyek túlmutatnak a rádióban elhangozottakon, így teret adva például a szép és értékes mondanivalójú, magyar irodalmi műveknek (pl. Benedek Elek meséi).

Ebből a célból szeretnénk a felső tagozatos, illetve gimnáziumba járó diákokat buzdítani arra, hogy jelentkezzenek mesemondónak, hogy az ő hangjukon is megszólaljanak olyan történetek, mellyel örömet okozhatnak a tőlük fiatalabb generációknak, később akár saját gyermekeiknek is!

A kampányban való részvétel menete:

A részvételi szándékot Sillye Renátánál a hangtar@mariaradio.hu email címen, vagy a +3630/347 9276-os telefonszámon lehet jelezni. A sikeres jelentkezés után a jelentkezők kapnak egy információs „csomagot” arról, hogyan tudják az elkészült hanganyagokat feltölteni az erre kijelölt tárhelyre, illetve melyek azok a mesék, amelyek felolvasásra várnak. Az elkészült anyagokról visszajelzést küldünk. A jó minőségben elkészített anyagokat pedig közzétesszük az oldalunkon.

Az eddig beérkezett meséket IDE KATTINTVA lehet meghallgatni!