Imádsággal és böjttel a békéért – English below

English below

Az orosz-ukrán háború február 24-én, vagyis fél éve kezdődött. A második világháború óta ez a legnagyobb katonai konfliktus Európában.  Mi talán megszokjuk, hogy elég messze tőlünk fegyveres konfliktus van, aggódunk, hogy lesz-e üzemanyag, fogunk-e télen fűteni. De akik ott élnek, akiknek a gyerekei elesnek a harcokban, azok nem tudnak napirendre térni afölött, hogy hónapok óta dúl a háború.

Mária Rádió ezért közös imádságot és böjtöt szervez a békéért szeptember 29. és október 1. között, csütörtökön, pénteken és szombaton. Az összefogás során arra hívja az embereket, hogy imádkozzanak a békéért, és ennek jeleként mind a három este 20:00 órakor helyezzenek egy mécsest az ablakukba. Szép lenne, ha ezek az apró fények megvilágítanák Magyarországot, és melegséget sugároznának a szomszédos országokba. Azok, akik nem tartózkodnak otthonukban ezekben az esti órákban, a mécsesek elhelyezése helyett álljanak meg egy percre abban a tevékenységben, amit épp csinálnak (legyen az akár autóvezetés, munka vagy szórakozás) és mondjanak el egy rövid fohászt a szenvedő emberekért, a háborúban levő országokért, a háborús országok döntéshozóiért. A közös imádsághoz kapcsolódó böjt ezekben a napokban lehet ételtől, kedvenc szenvedélytől való tartózkodás, takarékoskodás, elrontott emberi kapcsolatok rendbehozása, ki- és megbékélés. Mindszenty Józsefnek tulajdonítják azt a mondatot, hogy „ha van 1 millió imádkozó magyar, nem félek a holnaptól”. A Mária Rádió célja, hogy valóban 1 millió ember imádkozzon ezekben a napokban az esti órákban a békéért, és a mécsesek kihelyezésekor, vagy az egy perces megállásuk során esetleg imádkozzák el a Székely János szombathelyi megyéspüspök vagy a Lukovits Milán atya által írt imát.

Amennyiben Ön is csatlakozik a közös imádsághoz és böjthöz, jelezze ezt ide kattintva, az űrlap kitöltésével!

Az imádság és böjt napjai alatt több székesegyházban szentmisét mutatnak be a békéért: szeptember 29-én este 18:00 órától Varga László kaposvári megyéspüspök a kaposvári, Székely János szombathelyi megyéspüspök a szombathelyi székesegyházban, Bosák Nándor nyugalmazott püspök atya a nyíregyházi székesegyházban, Orosz Atanáz görögkatolikus püspök pedig reggel 7:00 órakor a miskolci székesegyházban. Orosch János érsek szeptember 30-én reggel 7 óra 30 perckor mutat be szentmisét a békéért a nagyszombati székesegyházban. Majnek Antal munkácsi püspök atya szeptember 30-án éjjel zarándoktársaival együtt a máriapócsi kegytemplomban virraszt a békéért. Oleksandr Yazovletsky ukrán püspök szentmisét mutat be a békéért és csatlakozik a kezdeményezéshez Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke.

A Mária Rádió budapesti kápolnájában (1133, Bp., Gogol utca 28.) az összefogás napjai alatt állandó szentségimádás lesz, amelyhez bárki csatlakozhat. Mindezzel párhuzamosan a Mária Rádió tematikus műsorokat készít szeptember 29-e és október elseje között, megszólítva az ukrajnai Radio Maria igazgatóját, valamint Kárpátaljáról Magyarországra érkező vagy onnan elszármazó embereket.

A Mária Rádió különféle felekezeteket, intézményeket és szervezeteket is meghívott az összefogásra, amelyhez az elsők között csatlakozott az Európa Rádió, a Katolikus Rádió, a Szent István Rádió, a Magyar Kurir, a Magyar Katolikus Karitász, a Nemzetközi Közbenjáró Imahálózat és a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, a CitizenGo, a Parlamenti imacsoport, a Mária Országa Imaközösség és a Magyar Békekör Egyesület. A Mária Rádiók Vilgácsaládja minden első pénteken imádkozik és böjtöl a békéért. Mathieu Rey atya, a francia Radio Maria igazgatója szeptember 29-én Szent Mihály napján az arkangyal oltalmába ajánlja a békét és erre a szándékra hirdet imát a francia rádióban. A magyarországi rádió felhívásához a következő Mária Rádiók is csatlakoztak: az írországi, a lettországi, a macedoniai, a máltai, a svájci, ukrajnai. Kapcsolódik továbbá az örményországi, malawi és a názáreti rádió is.

Imádkozzunk és böjtöljünk együtt a békéért!

ENGLISH
The Russian-Ukrainian war started on 24 February, six months ago. It is the biggest military conflict in Europe since the Second World War. We hoped it would be a blitzkrieg lasting only a few days, but it has been going on ever since.

Radio Maria is organising a prayerful assembly and fasting for peace on Thursday, Friday and Saturday 29 September to 1 October. The coalition is inviting people to pray for peace, and as a sign of this, to stop for a moment at 8 pm CET on all three nights, stop what you are doing and think of those suffering in war. Those who are at home at this time are encouraged to place a candle in their window. It would be nice if these tiny lights could illuminate Hungary and radiate warmth to neighbouring countries. The Magyar Katolikus Rádió, the Szent István Rádió, the Magyar Kurir, the Új ember magazine, and the Nemzetközi Közbenjáró Ima Hálózat , among others, have already joined the initiative. We thank them too, for creating a real national coalition.

József Mindszenty – a Hungarian cardinal who was imprisoned during WW2 – is credited with saying that „if there are 1 million praying Hungarians, I am not afraid of tomorrow”. Radio Maria’s aim is to have 1 million people praying for peace in the evening hours these days. We also consider it important that fasting accompanies prayer, that everyone should give up food or luxuries that they certainly cannot get in countries affected by war.