MARIATHON a magyarországi Mária Rádióért

Miért szerveztük a Mariathont?

Nagy öröm, hogy a járványhelyzet elmúltával egyre több régi és új önkéntes tér vissza, illetve kezdi meg szolgálatát a Szűzanya rádiójában. Több új kezdeményezés is megvalósult az idén és még több terv készül kibontakozni. A Mária Rádió családi gazdálkodása azonban negatív egyenleget mutat. Az idei évben 12 millió forint hiány keletkezett, illetve egy 10 millió forintos műszaki beruházás is szükségessé vált. Ezért ismét Mariathont azaz imádságos és anyagi támogatást gyűjtő adásnapokat szervezünk október 5-én, 13-án, 19-én és 20-án.

A szomszédunkban egyre súlyosbodó háború és az annak következtében kialakult energiaválság miatt egyre nagyobb a bizonytalanság világszerte. Égi édesanyánk gondoskodó, közbenjáró szeretetére ma talán nagyobb szükség van, mint eddig. Segítsünk, hogy ez a szeretet eljusson minél több helyre. Oda, ahol tanácstalanság, reménytelenség, kétségbeesés, tévelygés vagy szeretetpótlékok uralkodnak. Segítsünk égi édesanyánknak, hogy az igazság, az Istenszeretet és a béke lelke megszülethessen a szívekben. Segítsünk, hogy minél több embertársunk ismerje fel és döntsön Istenünk irgalmas szeretete mellett. Segítsünk, hogy a Szűzanya segíthessen!

Konkrétan mire gyűjtünk?

A Mária Rádió családi gazdálkodásának hiánya: 12 millió forint

A Mária Rádiót vezérlő berendezés hűtőrendszerének cseréje: 10 millió forint

ÖSSZESEN: 22 millió forintot szeretnénk összegyűjteni a négy nap során októberben.

Adománygyűjtő napokon hívható adományvonalunk telefonszáma:
☎ 06 1 999 44 30
Kérjük háttérimáikat az adománygyűjtés sikeréért! 

Adományokat az alábbi módokon lehet befizetni:A közlemény rovatba minden esetben beírandó: MARIATHON

♥ Banki utalással: Mária Rádió Közhasznú Egyesület, UniCredit Bank 10918001-00000069-12310000

♥ Postai csekken: csekk igényelhető a 061 373 07 01 telefonon

♥ Személyesen: Budapest (XIII. kerület), Gogol u. 28. (a Mária Rádió szerkesztősége)!