A Mária Rádió 2023 januárjában azzal a céllal indította útjára az AlmáDIalógus elnevezésű lelki alkalmait Balatonalmádiban, a Ciszterci Rekreációs Központban, hogy feltöltődést nyújtson mindazoknak, akik a zaklatott hétköznapokból kiszakadásra, megnyugvásra, Isten kapcsolatuk elmélyítésére vágynak.
Az AlmáDialógus célja, hogy valódi párbeszéd, dialógus jöhessen létre a keresztények között és azon túli is. A tematika minden évben más, igazodva a Mária Rádió éves tematikájához. Évi tíz rendezvényt tartunk mindig új tartalommal és lelki vezetőkkel.
>>> Tovább olvasom…KATT IDE
Az AlmáDialógusnak helyet adó Ciszterci Rekreációs Központ (Balatonalmádi, Verseny utca 1.) a béke szigete, ahol szeretett és elismert lelki vezetők előadásai segítik az egyéni, bensőséges Isten-kapcsolat elmélyülését. Az előadásokat követő kiscsoportos beszélgetések alkalmával pedig nemcsak egymástól, de önmagunkról is sokat tanulhatunk.
Az AlmáDialógus 2024-es év tematikája az ÉLETRENDEZÉS, azonos a Mária Rádió éves tematikájával. Az élet minden területén – fizikai, lelki, spirituális és szellemi síkon is – igyekszünk segíteni, miként tudjuk átgondolni, formálni, jobbá, boldogabbá tenni életünket, Istenhez és egymáshoz is közelebb kerülve.
Ellátás
Az AlmáDialógus három napos, két éjszakás rendezvény, bentlakással, teljes ellátással.
A program időkeretei röviden
Érkezés, regisztráció pénteken 12.00-13.00 között, ebéd 13.30-kor, köszöntő, bevezetés 14.30-kor, este kb. 21.00-kor imával zárul a nap. Szombaton 07.30-tól este kb. 21.30-ig, vasárnap 7.30-tól kb. 14.00-ig tart a lelkigyakorlat.
Befizetéssel kapcsolatos információk
Azok, akik a kitöltött kérdőív automatikus visszaigazoló üzenetét megkapták, kérjük, hogy az alábbi számlaszámra fizessék be a végösszeg 50%-át:
Volkra Ottó János Alapítvány
10918001-00000110-42400008 (UniCredit Bank).
Fontos! Minden lelkigyakorlaton a maximális létszám 40 fő, ha nincs 15 fő jelentkező, akkor nem tudjuk megtartani a rendezvényt és az előleget az alapítvány visszautalja.
Érdeklődni lehet a Mária Rádió önkéntes munkatársánál:
Csernai Gáborné Évánál a +36 30 347 9276-as telefonszámon.
2025-ös lelkigyakorlat-sorozatunk tematikája – a Szentatya által meghirdett szent évhez kapcsolódóan – a REMÉNY ZARÁNDOKAI címet viseli. Ezt a sokat mondó témát járjuk körül hónapról-hónapra, más-más aspektusból szemlélve.
Lelkigyakorlataink 2025-ben:
2025-ben is folytatódik lelkigyakorlat-sorozatunk Balatonalmádiban. A Mária Rádió éves tematikája a Szentatya által meghirdett szent évhez kapcsolódik, amely a REMÉNY ZARÁNDOKAI címet viseli. Ezt a témát járjuk körül hónapról-hónapra, más-más aspektusból szemlélve.
Résztvevőink írták:
„Csodálatos volt. Hálát adunk Istennek, hogy adta nekünk Lupus atyát.”
„Nagyon tetszett, hogy volt gitáros kíséret az énekekhez.”
„Érdekesek és szépek voltak a magyar szentek legendái, köszönet a színészeknek az előadásért!”
„Lupus atya előadásaiban a hit, remény és szeretet, mint három isteni erény volt az a váz, melyre az atya szenvedélyes módon aggatta tanításait. Köszönet és hála Neki és a szervezőknek.”
3. Március 28-30. – Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita
Téma: Bizalom és hit
FIGYELEM! Jelentkezés várólistára!
4. Április 4-6. – Böjte Csaba testvér
Téma: Megújulás
FIGYELEM! Jelentkezés várólistára!
4. Június 13-15. – Dr. Szabó Lajos evangélikus lelkész, ny. rektor
Téma: Út (belső fejlődés)
Rákos Gabriella református testvérünk a lelkigyakorlat-sorozat indulása óta (2023 január) szinte valamennyi alkalmon résztvevőként és szervezőként is jelen volt. Az ő gondolatait adjuk közre:
„Szeptemberben ismét lelkigyakorlaton vehettünk részt Balatonalmádiban, immár a tizenhetedik alkalommal. Tizenhét különleges találkozás Istennel egy testvéri közösségben. Különböző felekezetű lelki vezetők kísérik az utunkat egyre közelebb Istenhez, önmagunkhoz és egymáshoz. Tisztelettel, őszinte kíváncsisággal, nyitott szívvel fordulunk egymás felé a résztvevőkkel, így válik élővé az ige, hogy egymás hite által épülünk. Felemelő megtapasztalás az az egység, amiben ezt a három napot töltjük, nem az a fontos, amiben különbözünk, hanem amiben egyek vagyunk, Jézusra nézünk. Nehéz elmondani az elmondhatatlant, ezt csak átélni lehet. Isten olyan nagy szeretettel vár mindenkit…„
Szeretettel várunk Mindenkit 2025-ben is, aki fontosnak érzi lelki egészsége karbantartását és örömmel töltekezik a közösség támogató szeretetéből.
Lelkigyakorlataink voltak 2024-ben:
3. Március 1-3. – Bábel Balázs érsek atya
7. Szeptember 27-29. – P. Gyögy Alfréd MI kamilliánus szerzetes
Egy kis kedvcsináló – katt IDE
és IDE is : )
Részletes program
György Alfréd atya elmélkedéseinek hanganyaga meghallgatható itt:
1. előadás: Megtört szív https://www.podbean.com/eas/pb-zrdgx-172d38d
2. előadás: Szívhez szóló üzenet https://www.podbean.com/eas/pb-bsjex-172d3a8
3. előadás: Gyógyult szív https://www.podbean.com/eas/pb-hfr9s-172d3ca
4. előadás: Anyai szív https://www.podbean.com/eas/pb-dnxxh-172d3d6
A lelkigyakorlatról https://www.podbean.com/eas/pb-mi42y-172d3e0
Egy csipetnyi szeretet https://www.podbean.com/eas/pb-kh69r-172d3e9
Máriának füzért fontunk https://www.podbean.com/eas/pb-7upfe-172d3f2
A következőkben Szabó Tamás elnök úr gondolatait olvashatják:
„A találkozások és az együttlétek a családi élet természetéhez tartoznak. Rengeteg visszajelzés érkezik a Mária Rádiós családtagoktól, hogy milyen jó volt együtt zarándokolni, vagy elvonulni, és hogy legyen több ilyen lehetőség. Bizonyára ezért is kaptunk (szerintem a Szentlélektől) egy ideát, hogy tartsunk rendszeresen, akár havonta lelkigyakorlatokat. Elsősorban nekünk, de ne csak magunknak. S ahogy a nagyanyám szokta mondani, látja az Isten a szükséget, küldi a segítséget.
Hogyan is indult? Először is lett egy szép új hely: a Ciszter Rekreációs Központ Balatonalmádiban. Itt 2021 nyara óta Cursillokat tartunk. S most arra kaptunk ötletet, hogy rendszeres lelkigyakorlatokat is tartsunk itt. Ezekre pedig hívjuk meg azokat előadónak, akiket nagyra értékelnek, szívesen hallgatnak az emberek, s legyünk nyitottak az ökumené felé. Szép idea, nem?
S íme: 2023-ban szinte minden hónapban fogunk tudni lelkigyakorlat tartani Almádiban, amit mi AlmáDialógusnak neveztünk el. (Sok embert megkérdeztem, s egy cursillos testvérem volt a névadó.)
S ha igazolódik, hogy ez sem emberi mű, ahogy a Mária Rádió sem az, akkor terveink szerint a következő években is megszervezzük majd a lelkigyakorlatokat. Ezzel alapvető feladatunknak teszünk eleget, vagyis terjesztjük Isten szavát.
S miért Almádiban? No nem azért, mert én ott lakom. Még csak nem is azért, mert van erre ott egy kiváló hely. Hanem azért, mert szándékunk szerint a családok zarándok és búcsúhelye kell, hogy legyen Almádi. Erre van rendelve – úgy érzem az égiek által – mert itt a Szent Imre templom és a mellette lévő Szent Jobb kápolna őrzi a magyar Szent Család ereklyéit. S a magyar Szent Család történelmi művének a tartalma nem más, mint hogy a keresztény Magyarországnak igenis van jövője. A családok meg tudják megőrizni a hazát, ha keresztények lesznek. Ezt segíti az AlmáDialógus.” (Szabó Tamás – a Mária Rádió elnöke)
2023 januárja óta több, mint kétszázan vettek már részt a lelkigyakorlatainkon. Nagyon szép visszajelzéseket kapunk, ezekből osztunk meg néhányat:
„Nagyon nagy szeretettel ajánlom barátaimnak a lelkigyakorlatot. Rendkívül sokat kaptunk Gáncs Péter püspök úrtól, nekem az életemre nagy hatással voltak a szavai. A segítők is mindenben támogattak minket, amiért szeretnék külön köszönetet mondani.”
„Minden jó volt. A lelki tartalmak, a kirándulás, a sok ének. A szervezők kitűnő munkát végeztek és nagyon kedvesek voltak. Az egész lelkigyakorlat nagyon bensőséges, hangulatú volt. Különösen szerettem Gáncs Péter előadásában a sok képes illusztrációt, ami segített elmélyíteni az igei üzenetet. A másik nagy érték a csapat ökumenikus jellege volt, ez arról tett bizonyságot, hogy sokkal több a közös bennünk, mint gondolnánk! : )”
„Köszönet és hála Istennek ezért a három napért. Milán Atya rengeteget tanított. Bölcsessége, nagy tudása, szerénysége és derűje csodálatos és példaértékű. Nagyon megszerettem és amióta hazajöttem, sokat foglalkozom a tanításaival. Külön öröm volt a sok szép zene, amit együtt hallgattunk, és a gyönyörű albuma, amit nekünk ajándékozott. Köszönöm a Szervezőknek és mindenkinek, aki segített ezt a három napot bearanyozni. Isten álddja meg az egész csapatot!!”
„A helynek is volt számomra valamilyen különlegesen jó hatása, mintha végig ott lett volna velünk a Jóisten. Éreztem kisugárzását.”
„Nagyon jó volt. Segített az önismeretben! Hogy szeressem saját magamat is!”
„Nagyon érdekes volt az atya szakmai előadása a mentálhigiénés témával kapcsolatban, a gyakorlati életből merített példákkal, humorral is.”
„A szombat délutáni városi séta nagyon jó ötlet, ez a csoportos kimozdulás szerintem jót tesz a csoport összhangnak. Emellett, mivel a környék, a táj békés és könnyen elérhető, az egyéni „sétálós” elmélkedésekre is van lehetőség”
AlmáDialógus lelkigyakorlatok mellé javasoljuk a Cursilló tanfolyam elvégzését.
Bővebb információ: a jelentkezés gombra kattintva: