
Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, immár ötödik alkalommal kerül sor a Mária Rádió önkénteseinek munkáját elismerő Králik Ottó-díjak átadására. Ezzel szeretnénk kifejezni hálánkat és köszönetünket leghűségesebb, legodaadóbb önkénteseinknek.
A 2022-ben elhunyt Králik Ottó neve ma már fogalom, 16 évig szolgálta fáradhatatlanul a Mária Rádiót napi szinten vett részt a szentmisék és különféle egyházi rendezvények közvetítésében.
A Szűzanyát a kis Jézussal ábrázoló bronz emlékplakettet olyan önkéntes kaphatja meg, aki legalább öt éve teljesít szolgálatot a Rádióban, tevékenységével példát mutatva a mai társadalom számára.
A díjra érdemes önkéntes – Ottóhoz hasonlóan – hitéletében stabil, alázattal, lelkiismeretesen, megbízhatóan segíti a rádió tevékenységét, megadva ezzel a lehetőséget arra, hogy környezetében, vagy akár a rádió műsorain keresztül másokat is közel vezessen Istenhez.
Jelölteket minden évben a Mária Rádió hallgatói és önkéntesei ajánlanak, a jutalmazottak névsoráról a korábbi Králik Ottó- díjasok döntenek.
A díj minden évben Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén kerül átadásra, évente maximum három önkéntesünk nyerheti el. Jelölteket a Mária Rádió önkéntesei és hallgatói nevezhetnek meg, a jutalmazottak névsoráról a korábbi Králik Ottó díjasok döntenek.
Nevezéseket az alábbi űrlapon lehet leadni március 8-ig.

Idén is szeretnénk köszönteni jubiláló, azaz az 5, 10 vagy 15 éve szolgálatot teljesítő önkénteseinket.
Önkénteseink az alábbi linkre kattintva jelezhetik, hogy az elismerés várományosai.
A díjátadóra ünnepi szentmise keretében kerül sor. A Mária Rádiót a hagyományoknak megfelelően ezen a napon ajánljuk a Szűzanya oltalmába. Letölthető felajánló imádság.
A díjátadó szentmise időpontja: 2026. március 25. 18:00
Tervezett helyszín: Budapesti Országúti Szent István első vértanú templom
A programot később közöljük.
Szeretettel várunk Mindenkit!