Az élet forrása

Táplálékunk és barátunk az Oltáriszentség

A műsor célja, hogy a hallgatókhoz közelebb vigye a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülés, ráhangolódás ügyét, illetve tudatosítsa a hívők körében a Kongresszus fontosságát, jelentőségét. További célja, hogy példaadásával, buzdításával, az elhangzó beszámolókkal minél több hallgatót fellelkesítsen az eucharisztikus életben való egyéni és közösségi elmélyülésre, az Oltáriszentségben jelen lévő Jézussal való személyes, élő kapcsolat kialakítására, megújítására. Remélhető, hogy a műsorban elhangzó riportok, beszámolók hatására sok hallgatóban felébred a vágy a rendszeres szentségimádáson való részvételre, a saját plébánián ilyenek szervezésére, illetve a meglévő kezdeményezések intenzív támogatására.


Kéthetenként Barlay Gábor számol be a készületekről, a köztes hetekben pedig felváltva, vagyis havonta jelentkezik a műsor Észak-Komáromból (műsorvezetők: Kucsera Mária Valéria és Mózes Endre), illetve Budapestről, a belvárosi plébániáról (műsorvezető: Aranyosi Mihály), ahol állandó szentségimádást tartanak.

Műsorvezető: Barlay Gábor – Kucsera Mária Valéria és Mózes Endre – Aranyosi Mihály

Műsoridő: vasárnaponként 21:05 – 21:45