Ilyeneké a mennyek országa

Homoki Nagy Katalin olvas fel saját meséiből

Homoki Nagy Katalin vagyok. Esti mese sorozatomat saját meséimből állítom össze.

E-mail: hnkatalin@gmail.com

kati

Meséimet nemcsak a gyerekeknek szánom. Annak örülnék, ha kicsik és nagyok,szülők, nagyszülők együtt ülhetnének a rádió körül… Meghallgatnák, megbeszélnék, eljátszanák, rajzolnák, továbbfűznék a történeteimet. A család egységét, örömét és a kicsik gyermekkorát szeretném ennyivel is védelmezni, gazdagítani – hiszen manapság annyi veszélynek vannak kitéve.

A Szentlélek segítségével erősíteni szeretném a hitüket, reményüket – s azt a tudatot is, hogy Isten jó, gondunkat viseli, – ma is bízhatunk Benne. S hogy a minket körülvevő világ szép, otthon lehetünk benne, hiszen Isten nekünk, embereknek teremtette azt. A természet azért szép, mert Isten szép, és kezenyoma rajta van mindenen. Azt akarja, hogy szeressük, örüljünk neki – és egymásnak is. Vigyázzunk rá és egymásra.

Erről próbálok mesélni hétről hétre, fejből, mesekönyveimből, szívem melegéből.

Ha valaki a könyveim után szeretne érdeklődni, megteheti a Mária Rádiónál is.

Homoki Nagy Katalin

Műsoridő: szombat 19:25