Lelkiségi irodalom

Szemelvények lelkiségi írók műveiből

A keresztény hitet megerősítő lelkiségi irodalmi művekből hangzanak el folytatásos szemelvények ebben a műsorban. A művek a ma hívő keresztény emberének nyújtanak eligazítást, adnak tanácsot vagy vígaszt, amelyből erőt meríthetnek illetve mélyebben megérthetnek egy-egy összefüggést.

Don Bosco álmai

A szalézi rend alapítójának nevelési útmutatásai.

Luigi Giussani (1922-2005) olasz katolikus pap, tanár, író, a Comunione e Liberazione (CL) mozgalom alapítója. Édesapja anarchista művész. Édesanyjától kap a hitre nevelést. Pappá szentelése (1945) után szemináriumban, majd középiskolákban, s 1964-től a Milánói Katolikus Egyetemén tanított. Részt vett a Katolikus Akció ifjúsági szárnyának mozgalmában. 1969-ben megalapította a CL mozgalmat, melyet haláláig vezetett. A CL-et elkötelezett világiak alkotják, akik saját  környezetükben dolgoznak Isten országáért.. A mozgalom nem csak az Egyházban, hanem politikai és üzleti körökben is komoly befolyást szerzett és a világ 40 országában van jelen. A CL indította el Riminiben a „Találkozó a népek barátságáért” rendezvényt. Luigi Giussani mintegy tucatnyi könyv szerzője.

Luigi Giussani: A modern ember vallási tudata

Az emberiség eszmetörténetének rövid, érdekes összefoglalása ez a kis könyv. Alapja T.S.  Eliot egy verse. Két nagy kérdést felel meg: Az emberiség hagyta el az egyházat? Vagy az egyház hagyta el az emberiséget? Válaszai napjaink vitáiban kézenfekvő támpontot adnak.

Luigi Giussani: A keresztény tapasztalat útján

A könyv az embert örökké feszítő problémákra gyakorlatias választ keres, s felelte Jézus  Krisztus. A lét legmélyebb kérdéseire a kereszténységnek van válasza. S a könyv a gyakorlati életre is kiható, használható útmutatást ad. Ez a könyv volt a CL gondolkodását és cselekvését meglapozó munka.

Francois Varillon: A hit öröme, az élet öröme

A szerző F. Varillon (1905-1978) francia, jezsuita teológus, író, tanár. Egyetemi és  értelmiségi körökben végzett lelkipásztori munkát.  A hit öröme, az élet öröme c. műve a 20. századi lelki irodalom klasszikus műve. A szerző halála után 1981-ben jelent meg. A katolikus hagyomány és a mai ember világa, gondolkodásmódja, összhangja lehetőségének izgalmas példája a könyv mondandója.  Meghökkentő kérdésekből, kihívó állításokból, rajzolódik ki a zsinat utáni megújuló Egyház  szemlélete. Van-e értelme az életnek? Történelmi tény-e Krisztus feltámadása? Ki az ember? Ki az Isten? Miért és hogyan imádkozzunk? Miért halunk meg? Mi az eredeti bűn?  Örök alapkérdések ezek, melynek megválaszolásával kibontakozik előttünk, hogy az Isten életében való részesedésre teremtetett az ember, de neki kell emberré teremtenie magát, hogy hivatását betöltse. A könyv elolvasása, vagy meghallgatása nagy segítség abban, hogy Szent  Péter felhívásának eleget tegyünk: „Legyetek készen, hogy válaszolni tudjatok reményetek okáról”. (1Pét.3.15-16)

Műsoridő: vasárnap 18:00 (4 hetente)