Kóstolj bele a zarándoklatok világába!

Február 24-én hagyományos Beavató zarándoklatra várjuk az Isten-keresőket és mélyebb Isten kapcsolatra vágyókat. Találkozó: 9:30-kor a Normafa–Szent Anna réten. Részletek: az Általános Információk a Beavató zarándoklatokról bekezdésnél (görgess lentebb)

Február 17-én a Házasság Hete keretében „Állandó megújulás” címmel tematikus Beavató zarándoklatra érkeztek többek között a házaspárok és házasságra készülők. 23-an indultak útnak, párkapcsolati kérdésekről, a házasság mindennapi valóságáról, örömeiről, nehézségeiről elmélkedtek, beszélgettek a zarándokúton.

Egyéb tematikus zarándoklataink

2024-től tematikus Beavató zarándoklatokat (is) szervezünk, részint kapcsolódva a Budapest Belvárosi Nagyboldogasszony Plébánia-templom által meghirdetett missziós évhez. A Főplébánia az év során számos programmal emlékezik meg a példaként előttünk járó magyar szentekről és boldogokról. A Mária Rádió tematikus Beavató zarándoklataival ehhez a programsorozathoz szeretne kapcsolódni. 

„Csak az a szeretet a miénk, amit másoknak adunk.” – e gondolat köré épült január 27-i zarándoklatunk, ahol Boldog Batthyány-Strattmann László életművének fényében fogalmazhatták újra a zarándokok saját életük és küldetésük célját is. 

Február 10-én Boldog Apor Vilmos nyomába eredtünk. Közösen elmélkedtünk arról, hogy saját útelágazasainknál miként követhetjük vértanú püspökünket, aki sosem feledte édesanyja gyakran ismételt tanácsát: „Ha az ember válaszút elé kerül, válassza mindig a nehezebbet, mert biztosan az a helyes út.” 

Márciusban két alkalommal is találkozhatunk a szentek útján: március  9-én Boldog Meszlényi Zoltán, március 16-án pedig Árpád-házi Szent Kinga életszentségével ismerkedünk.

Tartsanak velünk!

Döntsünk jól!

A Mária Rádió éves tematikáját követve haladunk az életrendezés útján. Míg januárban személyes életünk miértje nyomán indultunk útnak, kerestük helyünket, küldetésünket a világban, februárban döntéseinkre nézünk rá.

„…előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!” (Mózes 5 30,19)

Életünk zarándokútját járva gyakran érkezünk útelágazáshoz, – nem egyszer komoly kérdésben kell döntenünk. Sokszor nem látjuk előre a következményeket, amelyeket azonban vállalnunk kell.
Hogyan döntsünk? Mit mérlegeljünk egy-egy nagy döntés meghozatala előtt?
Érdemes megkérdeznünk magunktól: mit tenne, mit tanácsolna nekünk az Úr Jézus ebben a helyzetben? Segítség lehet az is, ha előre pillantanunk és életünk végéről tekintünk rá az adott helyzetre. Vajon büszkék lehetünk-e majd akkor arra, ahogy határoztunk? Volt-e bátorságunk meghozni a helyes döntést?

Hiszen mi a lényeg?
Az, hogy az Úristennek tetsző döntést hozzunk minden helyzetben. Embernek lenni és annak is maradni – bármilyen  nehéz is néha ellenállni a csábításnak.
Persze nem mindig sikerül meghallani a belső hangot, vagy ilyen-olyan okból nem akarjuk meghallani. Rossz döntésünk eredménye beszennyezheti mennyegzős ruhánkat. És bár a végtelenül jóságos és irgalmas Isten kegyelméből mindig meg tudunk újulni, érdemes ezeket a tévedéseket, botlásokat figyelmeztő táblaként az út mentén hagyni, hogy emlékeztessenek arra, milyen – önként vállalt száműzetésben a végtelenül szerető Istentől távol élni.
Döntsünk hát Istennel életünk kis és nagy kérdéseiben egyaránt!

Szeretettel ajánljuk februári zarándoklatainkat mindazoknak, akik fontos döntés előtt állnak és tele vannak kérdésekkel, kételyekkel. Talán a csend, a megtett kilométerek, vagy épp egy zarándoktársunktól kapott néhány mondat lehet az, ami segít rátalálni a megoldásra. 

Tartanak velünk, zarándokoljunk együtt Normafától Máriaremetéig. 

Figyelem! Indulás szombatonként egy órával korábban: 10 órakor. Találkozás 9:30-kor a Szent Anna-réten, a decemberben felszentelt Világ Királynője Engesztelő kápolnánál.

Általános informáckók a Mária Rádió Beavató zarándoklatairól

A Mária Rádió szervezésében minden szombaton világi önkéntesek által kísért zarándoklatra hívjuk a kedves híveket Budapesten a Normafa – Makkosmária – Máriaremete útvonalon, a kijelölt, lila M jelű Mária Úton.  (Részletes információkat lentebb talál)

Téli / tavaszi időpontok

DátumZarándokvezetőTelefonszám
2024.01.20.REFORMÁTUS ZARÁNDOKLAT – Erdős Eszter, református lelkész,
a Drogmisszió alapítója és a Mária Rádió drogmissziós műsorainak oszlopos tagja
+36 30 683 2792
2024.01.27“Részünk legyen a szentek fényességéből – Életem miértje Boldog Batthyány-Strattmann László nyomában” (A Belvárosi Főplébánia és a Mária Rádió közös prograjma)
zarándokvezető: Hell Gabriella
+36 20 823 3134
2024.02.03.Bégányi Gábor+36 20 823 0573
2024.02.10.“Részünk legyen a szentek fényességéből – Döntéseink – Boldog Apor Vilmos nyomában” (A Belvárosi Főplébánia és a Mária Rádió közös prograjma)
zarándokvezető: Bátyi János
+36 20 927 8204
2024.02.17.Házasság hete Beavató zarándoklat
zarándokvezető: Szabó Tünde és Kovács Roland
+36 30 789 9308
2024.02.24.Szabó Angéla+36 20 981 8157
2024.03.02.Beavató zarándoklat a Mária Rádió Mária-és Imaköreivel
Heim Krisztina
+36 30 791 4280
2024.03.09.“Részünk legyen a szentek fényességéből – Böjt – Boldog Meszlényi Zoltán nyomában” (A Belvárosi Főplébánia és a Mária Rádió közös programja)
zarándokvezető: Bégányi Gábor
+36 20 823 0573
2024.03.16.“Részünk legyen a szentek fényességéből – Szent Kinga nyomában” (A Belvárosi Főplébánia és a Mária Rádió közös programja)
zarándokvezető: Döme Erzsébet
+36 70 616 1965
2024.03.23.Zarándoklat a várandós édesanyákért és a megszületendő életekért
FIGYELEM! Módosított útvonalon: Normafa – Pálos romok – Kövi Szűz Mária templom
zarándokvezető: Hell Gabriella
+36 20 823 3134

Kérjük, az alábbi linken regisztráljanak a zarándoklatra:

Béke zarándoklat, rózsaültetés Csaba testvérrel

Böjte Csaba testvér mozgalmat indított a béke rózsáinak elültetésére a Mária Út mentén.
Az október 21-i Beavató zarándoklatunk részeként a makkosmáriai Angyalok királynéja kegytemplom kertjében közösen ültettük el a béke rózsáit.
🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹🌹

„Virágba, lángoló szeretetbe és ne vérbe, tűzbe borítsuk világunkat!” – Ezekkel a gondolatokkal indította a Szent Anna rétről október 21-i Béke zarándoklatát Böjte Csaba testvér.  

A Beavató zarándoklat útvonalának egyik kitüntetett állomásán, a makkosmáriai Angyalok Királynéja – Fogolykiváltó Boldogasszony templomában szentmise keretében emlékeztünk meg azokról a – hajdan itt álló templomot gondozó – szerzetesekről, akik a török időkben egész Dél-Európában a fogságba esett keresztények kiváltásán fáradoztak – gyakran saját magukat ajánlva cserébe egy-egy keresztény rab kiszabadulásáért. Hasonlóra a jelen időkben is találunk példát, de tőlünk – mint fogalmazott Csaba testvér – nem ezt kéri a Jóisten. Tartsunk őszinte bűnbánatot, imádkozzunk, böjtöljünk, teremtsünk először is önmagunkban békét, hogy ennek derűjét tudjuk aztán másokra is átsugározni. Éljünk békében és szeretetben szomszédainkkal, közelebbi, távolabbi környezetünkkel, és ily módon váljunk a béke eszközeivé a Jóisten kezében.
A zarándoklat a templomkertben, a béke rózsájának elültetésével zárult. 

Jubileumi Beavató zarándoklat

Október 14-én, 50. jubileumi zarándoklatunkon a szolnoki Szent József Mária-kör tagjaival közösen ünnepeltünk. Lelkivezetőnk Lédeczi Dénes atya volt, akinek ezúton is köszönjük a szép lelki tartalmat.

Ezen az utolsó szép őszi napon – több, mint 25-en indultunk, majd Makkosmárián kiegészülve a Magyar Szentek Plébániáról érkező zarándokokkal, és az őket kísérő atyával, éppen 50-en köszönthettük a Szűzanyát.

Hálásak vagyunk, hogy a tavaly október végén indult kezdeményezés eredményeként mára már közel 1000 ember kóstolhatott bele ezen a szép útvonalon (Normafa – Makkosmária – Máriaremete között) a zarándoklás élményébe.

Várjuk osztályok, közösségek jelentkezését is zarándoklatainkra!

Május 22-én a Győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium 7–9-es tanulói vettek részt osztályfőnökük és iskolalelkészük kíséretében a Mária Rádió által szervezett Beavató zarándoklaton. A szokásos szombati nap helyett hétfői napra beszéltük meg a lelki napot. Megható volt a gyerekek figyelme, odaadása. A programra való hangolódást iskolai beszélgetések előzték meg, a buszúton rózsafüzért imádkozva készült a csapat a zarándoklatra. Legtöbben valóban beavatásként élték meg ezt a napot, hiszen korábban még nem vettek részt zarándoklaton. Az elmélyülést elmélkedések, csend szakaszok és a korásztályra hangolt játékos feladatok segítették.
Mindannyiónknak nagy élmény volt! : )

Hogy mi a beavató zarándoklás?
Kóstoló. Könnyű, nem hosszú, bő fél napos út, ahol találkozhatunk a zarándoklás minden elemével. Minden szombaton kinyílik a beavató zarándoklás „zarándokkapuja”.

Miért?
Mert az embernek kell a hit, kell Isten. Akkor is kell, ha ezt még nem tudja az ember. A zarándoklás megnyitja a kaput, az ajtót, ablakot a Lélek világa előtt.

Kiknek ajánljuk a Beavató zarándoklatokat?
Mindenkinek, fiataloknak, időseknek egyaránt, akár egyénileg, akár csoportosan érkeznek. A zarándokútvonal kényelmesen bejárható, nincsenek emelkedők. Több helyen vannak (tömegközlekedéssel is jól megközelíthető) ki/belépő pontok, így a 14 km-es útvonal akár több részletben is teljesíthető.

aaa

Beavató zarándoklat térkép

Útvonal (Lila M):
1.) Budapest, Normafa, Szent Anna-kápolna
2.) Makkosmária – Angyalok Királynéja Kegytemplom Makkosmária–Budakeszi
3.) ~14:00 – 14:30 Budakeszi – rövid pihenő, ebédszünet
4.) Budakeszi, Himnusz szobor
5.) ~15:00 Szépjuhászné
6.) ~15:30 Tót asszony sírja
6.) ~17:00 Máriaremete, Kisboldogasszony Bazilika (Szentségimádás), 18:00 Szentmise (opcionális)

Rövidebb útvonal kisgyermekes családok részére: Normafa, Szent Anna-kápolna – Makkosmária Kegytemplom – Normafa, Szent Anna-kápolna

turistautk.openstreetmap/mentett útvonalak/beavato

Tömegközlekedéshez ajánljuk a BudapestGo alkalmazást vagy a Normafa Látogatóközpont oldalán feltüntetett részletes utazási információkat.

Gyülekezés minden szombaton 10:00 órától a Szent Anna kápolnánál. (Normafa, Anna-rét).
Felszerelés / ellátás: Az egy napos zarándoklatra kérjük hozzanak magukkal elegendő mennyiségű ételt-italt. Étkezési lehetőség van Budakeszin (pizzéria, étterem, cukrászda), itt lehet ebédelni. Szépjuhászné megállónál étterem és kifőzde is található.

Fontos a kényelmes, bejáratott túracipő, réteges, esőálló öltözet és elegendő mennyiségű ivóvíz.

Ima- és énekeskönyvet mindenkinek biztosítunk. Segítség az ének tanuláshoz: Letölthető énekek; youtube linkek és Zarándok énekórák

Mindenki saját felelősségére vesz részt a zarándoklaton.

Mosdó: Normafánál (a Síiskolánál), Makkosmárián, Budakeszin és Szépjuhásznénál is igénybe vehető.

Költségek: részvételi díj nincs, de a zarándoklathoz biztosított eszközök (énekeskönyvek, zarándokútlevél, zászlók, kitűzők, stb) költségeinek fedezésére adományokat köszönettel és örömmel elfogadunk a Volkra Ottó János Alapítvány 10918001-00000110-42400008 számlájára (Önköltség kb. 2.500 Ft/fő)

További informádió:

Heim Krisztina, koordinátor (+36 30 791 4280 vagy +36 30 363 1563)

aaa


Részletes útvonal: A Szent Anna kápolnától D–DNy irányban, a lila M úton indulunk. Fél km után keresztezzük a Gyermekvasutat, majd Makkosmáriára felé vesszük az utunkat, ahová dél körül érkezünk. Itt elmondjuk az Úrangyalát és elénekeljük a Fogolykiváltó Mária éneket.

aaa

Rövid pihenő után a lila M jelzésen folytatódik a zarándoklat. Budakeszit (rózsafüzért imádkozva) megközelítőleg 13:30-kor érjük el, itt fél óra ebédszünet következik, majd indulunk tovább a lila M-en. Megállunk a budakeszi Himnusz szobornál és a Kátay Zoltán dallammal elénekeljük a Himnuszt.

aaa

Ezt csend szakasz követi. Szépjuhásznéhoz 15 óra előtt érkezünk. Innen körülbelül két óra Máriaremete. Keresztezzük a Nagykovácsi utat, majd a Hűvösvölgy nyugati szélénél Pesthidegkútra érünk. Náncsi néni vendéglője mellett vezet az út. A körforgalomban a Zsíroshegyi úton haladunk tovább. Itt már együtt fut a lila és a kék M. Balról elhagyjuk a Szeleczky kápolnát, majd jobbról Máriaremete Szentkutat.

Végül jobbra fordulva és követve a lila és kék M utat 17 óra körül  elérjük a máriaremetei  Kisboldogasszony Bazilikát, a célt. Útközben éneklünk, beszélgetünk, elmélkedünk, ismerkedünk, imádkozunk, csendben vagyunk, aztán ismét éneklünk… ahogy szokás a zarándoklatokon.

aaa

A bazilikában 18 órakor van szentmise, amin a részvétel  mindenki számára jó szívvel ajánlott.  A szentmise végén rövid beavató liturgia fogadja zarándokká a résztvevőket. Akik előzetesen regisztrálnak a zarándoklatra, azok zarándok útlevelet, emléklapot, jelvényt kapnak.

aaa

Korábbi zarándoklataink közül néhány…

Nagy örömünkre 2023. március 18-án immár második alkalommal vállalta jó szívvel a Beavató zarándoklat lelkivezetését Böjte Csaba testvér. Ez alkalommal is több százan kísérték el az úton.

aaa

Különleges NAGYBÖJTI, CSALÁDI zarándoklatot szervezett március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe alkalmából az Árpád-házi Szent Margit Plébánia közössége.

A Mária Rádió Beavató zarándoklatainak útvonalán szombaton, 25-en, – családok, gyerekek, nagyszülők – indultak el Normafáról Máriaremetére. A 14 km-es Normafa – Máriaremete útvonal első állomásán, Makkosmáriárián, az Angyalok Királynéja Kegytemplomban a zarándoklatot kísérő három atya – Lakatos Bence, Szűcs Bálint és Monostori László – mutatott be szentmisét.

A közös imádsággal, énekléssel, szentmisével fűszerezett szép tavaszi nap az egész közösség számára emlék és egyben méltó felkészülés a Feltámadás ünnepére.

További fotók: https://margitos.hu/albums/406

A zarándoklat kiváló csapatépítési lehetőség is egyben, szeretettel várjuk csoportok (pl. plébániai / lelkiségi / cserkész / iskolai / baráti /munkahelyi stb.) közösségek jelentkezését!

Természetesen egyénileg is lehet csatlakozni bármelyik szombati zarándoklatunkhoz itt:aaa

Hálásan köszönjük visszajelzésüket, amely megerősít bennünket abban, hogy a kezdeményezésünkre nagyon-nagy szükség van:

„Igazán lélekemelő nagyböjti zarándoklat volt, máskor is részt fogok venni a beavató zarándoklaton. További àldott nagyböjti szentidőt kívánok!” (Meszarek Terézia, promóciós önkéntes, Mária Rádió)

„Életem egyik gyönyörű szép élmény napja volt. Köszönöm!” (Nagy Teréz, zarándok)

aaa



A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz.  A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz.  Sokfélék a jelek is, de Isten, aki mindenben mindent véghezvisz, ugyanaz. 

A Lélek megnyilvánulásait mindenki azért kapja, hogy használjon vele. 
(Pál 1. Korintusi levél 12, 4-7)