XVI. Benedek pápa meghirdette „a papság megszentelődésének évét”, külön is kiemelve a papi identitás felismerhetőségének fontosságát. De miként lehet felismerni a papban Isten emberét, aki ugyanakkor ember az emberek között, elsősorban létében és magatartásában.

A párizsi munkáskerületek nagy világi apostola, Madeleine Delbrel elmélkedést írt arról, milyen papot vár Isten népe. Ekképpen látja: Egy igazi pap hiánya valaki életében nagy fájdalom. A legnagyobb ajándék, a legnagyobb szeretet, amit valaki adhat, az egy pap, aki valóban az. Amikor a laikus hívők találkoznak egy olyan pappal aki „megértette” őket, aki „belépett az életükbe”, azt soha nem felejtik el. Azzal a feltétellel azonban, hogy ha be is lépett a mi életünkbe, azért ne éljen teljesen úgy, mint mi. Azt szeretnénk látni a papban, hogy Isten embere. S hogy mik a jelei az isteni jelenlétnek, amit várunk a papban? Az imádság: vannak papok, akiket sohasem látunk imádkozni; az öröm: mennyi az elfoglalt, aggodalmaskodó pap; az erő: a pap legyen olyan, aki állja a sarat; a szabadság: szeretnénk minden formulától és előítélettől szabadnak látni; az önzetlenség: néha úgy érezzük, hogy felhasznál minket, ahelyett, hogy segítene teljesíteni hivatásunkat; a diszkréció: legyen az, aki  tud hallgatni. Elveszítjük bizalmunkat abban, aki túl bizalmaskodó; az igazság: a pap legyen az az ember, aki mindig igazat mond; a szegénység: aki szabad a pénzzel szemben, s aki érzékeny a szegények iránt. S végül az egyházias érzék: ne beszéljen soha könnyelműen az egyházról, mint a kívülállók. Egy gyereket azonnal megítélnek, ha édesanyját megítéli. Egy igazi pap hiánya valaki életében megnevezhetetlen nyomorúság. Viszont egy pap, aki „valóban az”, a legnagyobb ajándék Isten népe számára.

2010. júliusi magazin

Dr. Pápai Lajos győri püspök

nyomtatási nézet