Van egy szép egyházi ének az Oltáriszentségről, mely így szól: Mintha köztünk Krisztus járna!
Megjelenésünk a világban minden nap legyen olyan, mintha köztünk Krisztus járna! Ha embertársaink közt senki sincsen, akinek viselkedéséből azt gondolnánk, mintha köztünk Krisztus járna, akkor legalább mi kezdjük el ezt a viselkedési módot! Próbáljuk ki! Hátha a példa ragadós lesz? Talán! Valószínűen az égiek is besegítenek nekünk majd ebbe a hadműveletbe!
Nézzünk egy mindennapi példát: Beteg asszony ajtót cserél, mert nagy a huzat a lakásában, és emiatt állandóan fáj valamilye. A szerelő lehet, hogy a borravalót kevésnek találta, mindenesetre a lecserélt ajtót a lakása előtt hagyta a folyosón.
Hónapok óta itt áll. Sok erős ember ment már el előtte, de a régi ajtó senkinek sem kellett, tehát ott maradt. A házban, egy másik lakásban tataroznak. Egy nagy szemétgyűjtő áll a ház előtt kinn az utcán. Hipp-hopp, egyszer csak a rossz ajtó a szemétgyűjtőben volt. Hogyan kerülhetett oda, ki vihette le? – Mintha köztünk Krisztus járna? Sejtette is a néni ki lehetett. Közelében lakott ugyanazon az emeleten egy állandó jótevője. Meg is kérdezte tőle. Nem kapott igenlő választ, mert a krisztusi lelkek szerények és alázatosak. Nem kérkednek, csak jót tesznek! Az igenlő válasz helyett ez hangzott el: „Jövő vasárnap megpróbálom a nénit elvinni az autómmal a templomba, úgyis tudom, hogy már régóta nem tud oda elmenni. Ott majd együtt megköszönünk mindent a jó Istennek!” Mintha köztünk Jézus járna!Szent Pál erre tanít: Jézus követségében járunk! (2Kor 5, 20). Törekedjünk arra, hogy viselkedésünkben Jézus példáját kövessük! Egy jó ’követ’ mindenben követi a képviselt ország utasításait, ez az ország a mennyország. Ezért ismerkedjünk meg minél jobban a Szentírással, hogy Jézus követségében járjunk.
Hogyan lehet valakinél Jézus követségben járni? Először: kedvében kell járni az illetőnek, valami jót kell tenni az illetővel, és azután lehet kérni is, tanítani is, ezen az úton a tanítás biztos eredményesebb lesz. Legalább próbáljuk ki, hogy tapasztalatunk legyen a szívek világáról. Fedezzük fel, hogy azért a legtöbb embernek van szíve is. Mintha köztünk Krisztus járna! Így valóban úgy viselkedek, így valóban úgy fogja érezni környezetem, mintha köztünk Krisztus járna!Krisztus, a jó Pásztor követségében járunk! A ránk bízottaknak, családunk minden tagjának, környezetünk minden emberének pásztorai leszünk. Jó példát kell mutatnunk! Jézus szól hozzánk embertársunk, mirajtunk keresztül is által! Jézus követségében kell járnunk! A jó Pásztort kell helyettesítenünk. Nehéz dolog lesz, de ne ijedjünk meg Ő segíteni fog! Sajnos nagyon sok ember él köztünk, akik még nem ismerik Jézust, nekünk kell hozzájuk közelebb hozni. Sokan vannak, akik csak akkor tudják a jó Pásztort utánozni, ha mi úgy viselkedünk, mint Jézus, a jó Pásztor! Nekünk is szól Szent Ágoston tanítása, hogy mi is Krisztus követségében járjunk, és Krisztust képviseljük!
{Ez jelenti Krisztust legeltetni, ez Krisztusnak legeltetni, ez Krisztusban legeltetni, és nem Krisztus ellenére saját maga számára legeltetni. Mert amikor a próféta előre megjövendöli a jövendő rossz időket, nem a pásztorok hiánya miatt mondja: Én magam legeltetem nyájamat (vö. Ez 34, 11), mintha nem lenne más, akire rábízhatnám. Hiszen amikor maga Péter és maguk az apostolok is még ebben a testben és ebben az életben éltek, akkor mondta az egyetlen Pásztor, akiben valamennyien egyek: Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is ide kell vezetnem, hogy egy nyáj legyen, és egy pásztor (Jn 10, 16). Legyenek tehát ebben az egyetlen Pásztorban mindnyájan egyek, és valamennyien ennek az egyetlen Pásztornak a hangján szóljanak, és erre hallgassanak a juhok, és kövessék pásztorukat, nem az egyiket vagy a másikat, hanem az egyetlen Pásztort. Valamennyien egyedül az ő hangján szóljanak, és ne legyen különféle hangjuk: Kérlek titeket, testvéreim, hogy valamennyien ugyan-azt mondjátok, és ne legyen széthúzás köztetek (vö. 1Kor 1, 10). Hallják meg ezt a minden szakadástól megszűrt, ezt a minden eretnekségtől megtisztított hangot a juhok, és kövessék pásztorukat, aki ezt mondja: Juhaim hallgatnak szavamra, és követnek engem (Jn 10, 27).}