AlmáDialógus – lelkigyakorlatok Balatonalmádiban a Ciszterci Rekreációs Központban (CRK) 2023


Balatonalmádi a tó északi partjának patinás üdülőhelye, amelyet 2023. januárja óta nem csak a pezsgést kedvelők, de az elcsendesedésre vágyók is szívesen keresnek fel. A Mária Rádió ez év januárjában azzal a céllal indította útjára lelkigyakorlat-sorozatát a balaton-parti kis városban, hogy lelki feltöltődést nyújtson mindazoknak, akik a rohanó, zaklatott hétköznapokból kiszakadásra, megnyugvásra vágynak.
A lelkigyakorlatnak helyet adó Ciszterci Rekreációs Központ számunkra minden hónapban három napra a béke szigete, ahol kiváló lelkivezetők gondolatébresztő előadásai segítik az egyéni, bensőséges Isten-kapcsolat elmélyülését. Az előadásokat követő kiscsoportos beszélgetések alkalmával pedig nemcsak egymásról, de önmagunkról is sokat tanulhatunk.
Az előadások, az egyéni és közös elmélkedések, valamint a szentségimádás és a vasárnapi szentmise mellett kegyhely látogatás és kirándulás is színesítik a programot.

Minden hónapban más-más lelkivezető várja a résztvevőket.

Szeretettel várunk Mindenkit, aki fontosnak érzi lelki egészsége karbantartását és örömmel töltekezik a közösség támogató szeretetéből.

Azok, akik számára visszaigazoltuk a részvételt, kérjük, hogy az alábi számlaszámra fizessék be a részvételi díjat:

Volkra Ottó János Alapítvány

10918001-00000110-42400008 (UniCredit Bank). 

A következőkben Szabó Tamás elnök úr gondolatait olvashatják:

„A találkozások és az együttlétek a családi élet természetéhez tartoznak. Rengeteg visszajelzés érkezik a Mária Rádiós családtagoktól, hogy milyen jó volt együtt zarándokolni, vagy elvonulni, és hogy legyen több ilyen lehetőség. Bizonyára ezért is kaptunk (szerintem a Szentlélektől) egy ideát, hogy tartsunk rendszeresen, akár havonta lelkigyakorlatokat. Elsősorban nekünk, de ne csak magunknak. S ahogy a nagyanyám szokta mondani, látja az Isten a szükséget, küldi a segítséget.
Hogyan is indult? Először is lett egy szép új hely: a Ciszter Rekreációs Központ Balatonalmádiban. Itt 2021 nyara óta Cursillokat tartunk. S most arra kaptunk ötletet, hogy rendszeres lelkigyakorlatokat is tartsunk itt. Ezekre pedig hívjuk meg azokat előadónak, akiket nagyra értékelnek, szívesen hallgatnak az emberek, s legyünk nyitottak az ökumené felé. Szép idea, nem?
S íme: 2023-ban szinte minden hónapban fogunk tudni lelkigyakorlat tartani Almádiban, amit mi AlmáDialógusnak neveztünk el. (Sok embert megkérdeztem, s egy cursillos testvérem volt a névadó.)

Az 2023-as év tematikája a BÉKE – béke önmagunkkal, környezetünkkel, a teremtett világgal és béke Istennel.

S ha igazolódik, hogy ez sem emberi mű, ahogy a Mária Rádió sem az, akkor terveink szerint a következő években is megszervezzük majd a lelkigyakorlatokat. Ezzel alapvető feladatunknak teszünk eleget, vagyis terjesztjük Isten szavát.

S miért Almádiban? No nem azért, mert én ott lakom. Még csak nem is azért, mert van erre ott egy kiváló hely. Hanem azért, mert szándékunk szerint a családok zarándok és búcsúhelye kell, hogy legyen Almádi. Erre van rendelve – úgy érzem az égiek által – mert itt a Szent Imre templom és a mellette lévő Szent Jobb kápolna őrzi a magyar Szent Család ereklyéit. S a magyar Szent Család történelmi művének a tartalma nem más, mint hogy a keresztény Magyarországnak igenis van jövője. A családok meg tudják megőrizni a hazát, ha keresztények lesznek. Ezt segíti az AlmáDialógus.” (Szabó Tamás – a Mária Rádió elnöke)

Január óta több, mint százan vettek már részt a lelkigyakorlatainkon. Nagyon szép visszajelzéseket kapunk, ezekből osztunk meg néhányat:

„Nagyon nagy szeretettel ajánlom barátaimnak a lelkigyakorlatot. Rendkívül sokat kaptunk Gács Péter püspök úrtól, nekem az életemre nagy hatással voltak a szavai. A segítők is mindenben támogattak minket, amiért szeretnék külön köszönetet mondani.” (egy májusi lelkigyakorlat résztvevője)

„Minden jó volt. A lelki tartalmak, a kirándulás, a sok ének. A szervezők kitűnő munkát végeztek és nagyon kedvesek voltak. Az egész lelkigyakorlat nagyon bensőséges, hangulatú volt. Különösen szerettem Gáncs Péter előadásában a sok képes illusztrációt, ami segített elmélyíteni az igei üzenetet. A másik nagy érték a csapat ökumenikus jellege volt, ez arról tett bizonyságot, hogy sokkal több a közös bennünk, mint gondolnánk! : )” (egy májusi lelkigyakorlat résztvevője)

„Köszönet és hála Istennek ezért a három napért. Milán Atya rengeteget tanított. Bölcsessége, nagy tudása, szerénysége és derűje csodálatos és példaértékű. Nagyon megszerettem és amióta hazajöttem, sokat foglalkozom a tanításaival. Külön öröm volt a sok szép zene, amit együtt hallgattunk, és a gyönyörű albuma, amit nekünk ajándékozott. Köszönöm a Szervezőknek és mindenkinek, aki segített ezt a három napot bearanyozni. Isten álddja meg az egész csapatot!!” (egy áprilisi lelkigyakorlat résztvevője)

„A helynek is volt számomra valamilyen különlegesen jó hatása, mintha végig ott lett volna velünk a Jóisten. Éreztem kisugárzását. (egy áprilisi lelkigyakorlat résztvevője)

„Nagyon jó volt.Segített az önismeretben! Hogy szeressem saját magamat is!” (egy áprilisi lelkigyakorlat résztvevője)

„Bese Gergő atya nagyon jó választásnak bizonyult. A lelki feltöltődésem nagyon sikeres volt. Köszönöm Neki és a Szervezőknek.” (egy márciusi lelkigyakorlat résztvevőjétől)

„Nagyon érdekes volt az atya szakmai előadása a mentálhigiénés témávl kapcsolatban,a gyakorlati életből merített példákkal, humorral is.” (egy márciusi lelkigyakorlat résztvevőjétől)

„A szombat délutáni városi séta nagyon jó ötlet, ez a csoportos kimozdulás szerintem jót tesz a csoport összhangnak. Emellett, mivel a környék, a táj békés és könnyen elérhető, az egyéni „sétálós” elmélkedésekre is van lehetőség” (egy márciusi lelkigyakorlat résztvevőjétől)

A lelkigyakorlatokról bővebben az adott jelentkezési lapra kattintva olvashat.

Fontos! Minden lelkigyakorlaton a maximális létszám 30 fő. Amennyiben a lelkigyakorlat helyei beteltek, akkor már csak várólistára lehet jelentkezni. Lemondás esetén a várólistán lévőket értesítjük jelentkezési sorrendben.

Idei lelkigyakorlataink:

1. Január 27-29. – Hofher József atya – Spirituális önismeret – LEJÁRT

2. Február 23-25. – Schindler Mátyás atya – Két lábbal a földön… – LEJÁRT

3. Március 6-8. – Bese Gergő atya – LEJÁRT

4. Április 21-23. – Lukovits Milán atya, a Mária Rádió műsorigazgatója LEJÁRT

5. Május 5-7. – Gáncs Péter ny. evangélikus püspök LEJÁRT

6. Június 6-8. – Farkas István Lupus atya LEJÁRT

7. Szeptember 22-24. – Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita – BETELT!

8. Október 6-8. – Steinbach József református püspök

9. November 3-5. – Székely János püspök – BETELT!

10. December 1-3. – Varga László püspök – JELENTKEZÉS VÁRÓLISTÁRA LEHETSÉGES

AlmáDialógus lelkigyakorlatok mellé javasoljuk a Cursilló tanfolyam elvégzését. Legközelebbi időpont: 2023. novemberében.
Bővebb információ: a jelentkezés gombra kattintva: